Hogyan kivitelezhető a COVID-19  idején egy színvonalas, ám mégis biztonságos rendezvény?

Erre a kérdésre adtunk választ múlt hétvégén a Danubius Hotel Heliában. Több mint 140 vendég érkezett hozzánk szeptember 12-én, ahol az esemény szokásos színvonalának megtartása mellett másik fő prioritásunk a vendégek egészségének megóvása volt.

Körültekintő szervezés

Az nulladik ponttól kezdve inkább kihívásként, mintsem problémaként tekintettünk a most fennálló különleges helyzet kezelésére. A jegyértékesítésünk eddig is online zajlott, így ezen a téren nem volt szükség új protokoll bevezetésére, a résztvevők pedig a QR kódos beléptetési rendszernek köszönhetőn teljesen érintésmentesen érvényesíthették a jegyeiket.

A regisztrációra 5 pultnál volt lehetőség, melyek a szálloda 5 különböző pontján voltak felállítva és figyeltünk arra is, hogy a sorban állasnál is be legyen tartva a minimum 1,5 méteres távolság az emberek között. Hostesseink minden érkező vendégünket infra hőmérő pisztollyal ellenőrizték, mielőtt beengedték őket a rendezvény területére, emellett pedig minden résztvevő számára szájmaszkot, gumikesztyűt és kézfertőtlenítőt biztosítottunk a helyszínen.

A biztonság fenntartása

Természetesen csapatunk arról is gondoskodott, hogy vendégeink az előadásokat is biztonságos környezetben élvezhessék. A konferenciatermet szintén a 1,5 méteres távolságtartás szabályának megfelelően rendeztük be, a szájmaszk használata pedig a rendezvény egész területén kötelező volt. Az előadás közbeni megfelelő légszűrésről a Helia gondoskodott.  Az előadás előtt és után a résztvevőknek a teraszon kialakított részen volt lehetősége a kikapcsolódásra.

Örömmel láttuk, hogy az óvintézkedések mellett is jó hangulatban zajlott a szombati BlockStock Day.

Köszönjük minden résztvevőnek az együttműködést!