Több hónapnyi csend után ragadtam újra tollat. Lehet, hogy a nagy karácsonyi „kajadömping”, lehet, hogy a szilveszteri pezsgőmámor, de leginkább a ’19-es év utolsó napjaiban, a színfalak mögött történt események miatt rengeteg gondolat kavargott a fejemben. Elgondolkoztam, milyen is volt 2019? Milyen volt számomra, milyen a BlockBen-nek? És mit hoz 2020?

Hullámvasút vs. kontroll

Mindegyikre nehéz megtalálni a megfelelő szavakat, és szétválasztani sem lehet a kettőt.

Én úgy érzem, igazi hullámvasúton ültem. Eddigi pályafutásom során mindig nagyon precízen kialakított folyamatok és szabályok mentén kellett dolgozni, és mindig csak belső csapatokkal. Ez több szempontból hordozott pozitívumokat és negatívumokat is. Amit kiemelnék: egy részről nagyon nagy kontroll volt a rendszerek forráskód minőségbiztosításán, így, végeredményként a programok nagyon megbízhatóan működtek.

Más részről rengeteg innováció és újítás nem kerülhetett bele a programokba, pont a rigid szabályok és folyamatok miatt. Mivel az informatikai csapatban dolgozók létszáma lassan, de biztosan emelkedik és eléri a teljes létszám 50 százalékát, ezért szükségszerűvé vált, hogy a megfelelő folyamatokat kialakítsuk.

Nincs Szent Grál, de helyes az út

Nagyon komoly kihívás olyan folyamatok bevezetése, mely ugyan elvezet a(z) (gyakran szidott) enterprise szintű kontrollhoz, de nem öli meg a fejlesztők és designerek szabad szárnyalását, sőt, még a hajunk is megmarad. Ezen az úton még nem értünk célt, így sajnos a Szent Grált még nem tudom átadni, de úgy érzem, hogy ráléptünk a helyes útra.

Nagyon sokat kellett fejlődjek és fel kellett nőni a feladathoz. Persze, korábban már vezettem 20 fős csapatot, részt vettem 200 fős nagy projektben, de ez most más, mert nekünk kell most a BlockBen jövőjének IT folyamatait megalkotni.

A BlockBen elmúlt évéről Bodnár Viktor írt cikke nagyon sokat elárul, de IT oldalról picit más a helyzet. Itt nem többen dolgozunk párhuzamosan ugyanazon, hanem a cél, hogy ne essen le a labda a földre: ne legyen olyan feladat, amit nem végzünk el, vagy legalább ne tudnánk a kockázatát az el nem készítésének. Itt nem lehet olyan, hogy valamiről megfeledkeztünk.

De ez visszavezet az előző bekezdésben leírtakra, dolgozunk rajta gőzerővel. Nagyon szeretném megköszönni minden csapatnak, amelyek részt vettek és vesznek a fejlesztésekben: kampányok, UX, grafika, weboldalak, frontend, backend, mobil, blockchain, devops, IT biztonság, IT üzemeltetés! Felsorolni is sok.

BlockBenPay: egy új világ

Szeretném külön kiemelni a UX területet. Ez a terület azzal foglalkozik, hogy a felhasználók számára „ergonomikus”, azaz könnyen használható applikációt, szoftvert tervezzünk. Azért szeretném kiemelni, mert nyár óta rengeteg időt fordítottunk a jövő, a BlockBenPay szolgáltatásunk használatához szükséges mobil applikációra.

Igen, a jelenlegi applikáció következő nagy verzióját már a „nagykönyv”-ben megírt szoftver tervezési és fejlesztési lépések mentén készítjük. Az első lépést követően (üzleti igények gyűjtése és rendszerezése után) a UX tervezés történt. De meghagyom Bohati Bencének (MSKTRS) a terepet, hogy részletesen írjon a tapasztalatairól.

Ami biztos, hogy UI (grafika és design) és UX (felhasználói „experience” és használhatóság) oldalon, a rengeteg frusztráció után, nagyon magasra tették a lécet a szakemberek, és egy ízig-vérig BlockBen termék jött létre. „Már csak le kell fejleszteni.” Bevallom, most izzadhatunk a fejlesztésnél, hogy tényleg a megálmodott applikációt vehessük majd kézbe és elégedettek lehessenek az ügyfeleink, valamint mi is.

A jövő tehát szerintem a BlockBenPay. A következő mobil applikációnk. Mely nemcsak a QR kódos fizetési szolgáltatáshoz lesz szükséges, hanem teret nyit a banki számlavezetés és a tudatos pénzügyi tervezés felé, és elhozza a jelszómentes világot.