Az elmúlt 10 nap elég nagyot ment. 🚀

Sikerült olyan dolgokat csinálnom, amiket korábban még soha. Vagy ha igen, akkor biztosan nem így, nem ennyit, és főleg nem ilyen rövid idő alatt.

És nem csak a kilométerekre gondolok.

A BTSE-vel például egy egészen új szintet hozunk be, nemcsak az eBSO, hanem a BlockBen életébe is. Szingapúrban ismét nagyon jókat beszélgettünk, és ezeknek az eredményeivel már most is találkozhattok apránként. A java pedig még csak most jön.

Közben a Cointelegraph-al interjúztam még, hogy beszéljünk arról is, mit is jelent ma az EU-ban kriptózni, hogyan alakította át a MiCA a piacot, és hogyan tudjuk kiszolgálni azokat a szereplőket, akiknek nincs saját MiCA-engedélyük.

Spoiler: szerencsére elég jól. 😎

Mindeközben szinte egyszerre több országban is szerepeltünk: Szlovákia, Lettország, Magyarország, Szingapúr… és még sorolhatnám.

Ez persze soha nem volt egy egyszemélyes mutatvány. Mega hála a kollégáknak, akiknek köszönhetően a BlockBen egyszerre több helyen is tud építkezni, kapcsolatokat teremteni és előrelépni. Néha még nekem is nehéz követni, hogy éppen hol mi történik. Pedig igyekszem. :)

És akkor néhány személyes apróság, mert azért az élet nem csak meetingekből, kriptóból és repterekből áll:

Sikerült lecsavarnom egy kupakot úgy, hogy az nem maradt hozzákötve a palackhoz. És képzeljétek, a világ nem omlott össze. Adrenalin pezsgett, felszabadító élmény volt.

🌍 10 nap alatt konkrétan körbejártam a Földet. Több mint 34 000 kilométert repültem, megfordultam a Közel-Keleten, Ázsia több pontján, az USA-ban, és végül újra itthon.

Nagyon sokat utazom, de ez azért még nekem is haladó volt. Egy ponton már nem igazán az volt a kérdés, hogy hány óra van, hanem hogy melyik kontinensen vagyok. Az, hogy mikor hol van reggeli és a vacsora legalább nem okozott fejtörést, mert úgyis fastingolok, na de akkor is…

✈️ Rájöttem arra is, hogy a jetlag nem feltétlenül múlik el. Néha egyszerűen csak jön rá egy újabb.

🍻 Az egész rohanás közben szerencsére jutott idő régi barátokra is, akikkel mindig jó újra találkozni, és új barátságokra is, amik néha a legváratlanabb helyeken születnek.

Szóval volt ebben a 10 napban minden. Üzlet, új lehetőségek, rengeteg repülés, régi és új barátok, Zach Bryan turné záró, némi alváshiány és egy szabadon lecsavarható kupakok.

Nem volt rossz út, de azért Sweet Home Budapest!